Ugrás a tartalomhoz

Ljudmila Jevgenyjevna Ulickaja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ljudmila Jevgenyjevna Ulickaja
Людмила Евгеньевна Улицкая
Portré (2012)
Portré (2012)
Élete
Született1943. február 21. (81 éves)
Davlekanovo, Baskíria, Oroszországi SZSZSZK, Szovjetunió
Nemzetiségorosz
SzüleiEvgeny Yakovlevich Ulitsky
HázastársaAndrej Krasulin
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)regény, novella
Kitüntetései
  • Művészetek és Irodalom Érdemrendjének lovagja
  • a francia Akadémiai Pálmarend lovagja
  • Simone de Beauvoir Prize (2011)
  • Alexander Men Prize (2008)
  • Médicis-díj (külföldi szerzők számára) (1996)
  • Orosz Booker-díj (2001)
  • Nagy Könyv díj (2007)
  • a francia Becsületrend tisztje
  • Osztrák Állami Díj az európai irodalomért (2014)
  • Siegfried Lenz Prize (2020)
  • Médicis-díj (1996)
  • Erich-Maria-Remarque Peace Prize (2023)
Irodalmi díjaiDíjainak listája
Ljudmila Jevgenyjevna Ulickaja
Людмила Евгеньевна Улицкая weboldala

Ljudmila Jevgenyjevna Ulickaja (orosz nyelven: Людмила Евгеньевна Улицкая; Oroszország, Baskíria, Davlekanovo, 1943. február 21. –)[1][2] Németországban élő kortárs orosz írónő, műveit több rangos irodalmi díjjal tüntették ki. A 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt 2009 áprilisában.

Férje Andrej Kraszulin szobrász.

Élete, pályája

[szerkesztés]

A baskíriai Davlekanovóban született 1943-ban, ahová családját a háború idején evakuálták. A következő évben a család visszatérhetett Moszkvába. Anyja biokémikus volt egy gyógyászati intézménynél, ahonnan Sztálin halála után elbocsátották.

Ljudmila Ulickaja a fővárosban végezte tanulmányait és a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem biológia szakán szerzett diplomát. Két évig genetikusként dolgozott egy akadémiai kutatóintézet laboratóriumában, de 1970-ben szamizdat anyagok másolása, terjesztése miatt a laboratóriumot megszüntették, Ulickaját kollégáival együtt elbocsátották. Többé nem tért vissza a tudományos munkához, genetikus múltjának élményeit pedig a Kukockij esetei című regényében dolgozta fel.

Kilenc éven át nem volt állása, második házasságából született két fiúgyermekét nevelte, idős anyját ápolta. 1979 és 1982 között a moszkvai Zsidó Zenés Színház irodalmi vezetőjének helyetteseként dolgozott, utána „szabadúszó” lett és a legkülönfélébb irodalmi tevékenységgel foglalkozott: gyermek- és bábszínházak részére darabokat írt vagy alkalmazott színpadra, irodalmi riportokat, recenziókat készített, a rádiónak dolgozott. Forgatókönyveiből két film készült: a Liberti nővérkék (Szesztricski Liberti, 1990; rendező Vlagyimir Grammatyikov) és a Mindenki asszonya (Zsenscsina dlja vszeh, 1991; rendező Anatolij Matyesko).

2022 februárjában tiltakozott Ukrajna orosz megtámadása ellen, ezt követően emigrált Németországba. 2024. március elsején az Orosz Igazságügyminisztérium hivatalosan is "külföldi ügynöknek" minősítette az írónőt.[3]

Szépprózai munkái

[szerkesztés]

Ulickaja gyermekkorától kezdve sok verset írt, de (egy kivételével) soha nem publikálta őket. Első novellái irodalmi folyóiratokban jelentek meg, ezeket többnyire fiatalkori élményei ihlették. Már ötvenéves elmúlt, amikor első önálló elbeszéléskötete – paradox módon nem hazájában, hanem Franciaországban, franciára fordítva –, majd ugyancsak 1994-ben Oroszországban is megjelent.

Az igazi sikert külföldön a Franciaországban 1995-ben kiadott Szonyecska című kisregény hozta meg számára, melyért a következő évben Medici-díjat kapott. 1996-ban hazájában látott napvilágot első regénye, a Médea és gyermekei, melyet az írónő „családi króniká”-nak nevezett.

Vidám temetés című kisregénye (1997) Amerikában élő orosz emigránsokról szól. Az írónő fiai 10 évig éltek az USA-ban, és Ulickaja rendszeresen látogatta őket, közben maga is belekóstolhatott az ottani emigráció hétköznapi életébe.

2000-ben megjelent regénye, a Kukockij esetei végre hazájában is osztatlan elismerést kapott és elnyerte a legrangosabb orosz irodalmi díjat, az Orosz Bookert (2001). Később ebből a művéből Jurij Grimov rendező 12 részes tv-filmet készített. Kukockij genetikus, aki úgynevezett „belső látásával” képes észrevenni az emberi test műszerekkel sem mindig kimutatható elváltozásait. Felesége, Jelena is „látó” asszony, aki ezáltal bezárkózik egy saját, belső világba. A fordulatos regény egy másik cselekményszála a szülők világa ellen lázadó fiatalok útkeresését ábrázolja.

Következő regénye, az Odaadó hívetek, Surik (2003) főhőse egy anyja által elkényeztetett, jólelkű fiatalember, aki nőismerőseit minden módon kiszolgálja, és miközben igyekszik megfelelni az elvárásoknak, elfelejti vagy képtelen megteremteni a saját, önálló életét.

A Daniel Stein, tolmács (2006) egy fél évszázadot átfogó történetében a zsidó származású lengyel Dániel a Gestapo tolmácsaként is zsidókat szöktet, a háború után katolizál és szerzetes lesz. Később Izraelbe utazik, hogy ott őskeresztény alapokon új egyházi közösséget szervezzen. A könyv a szeretet, a hit, a vallás kérdéseit állítja középpontba és a zsidó-keresztény „szakadék” áthidalására tesz kísérletet.

2008 elején jelent meg az írónő Orosz lekvár és egyebek (Russzkoje varenyje i drugoje) című újabb kötete, melyben 1998–2003 között írt, de még nem publikált három színművét adta közre.[4]

Ulickajáról azt tartják, hogy a 19. századi klasszikus orosz irodalom és regény hagyományainak folytatója. Bár több regényt is írt, kritikusai és saját maga szerint is igazi műfaja nem a regény, hanem a rövidebb elbeszélés, novella. Nem a rendkívüli, drámai események, hanem a mindennapi élethelyzetek érdeklik; hősei nem alakítói, hanem áldozatai a háttérben éppen csak felsejlő nagy történelmi változásoknak, a szovjet korszak egyéni életet és véleményt megfojtó szorításának. Esendő hőseit, főként sok és változatos élettörténetű nőalakját kesernyés humorral, iróniával vegyes megértéssel ábrázolja. Írásművészetét ebben a tekintetben és a kisprózához való vonzódásában is néha Csehovéval rokonítják.[5]

Műveit 2009-ig 32 nyelvre fordították le.

Magyarországon

[szerkesztés]

A magyar olvasók elsőként a Médea és gyermekei, valamint a Kukockij esetei című regényeit vehették kézbe, ezt követően 2009-ig szinte minden évben újabb könyve látott napvilágot. Életművésznők című kötetének megjelenésekor, 2004-ben egy pécsi szakmai konferenciára látogatott először Magyarországra.[6] 2009-ben a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, ahol Budapest-nagydíjjal tüntették ki, és műveit, köztük a magyarul ekkor megjelent Daniel Stein, tolmács című regényét dedikálta.

2011. szeptemberében ismét Budapest és Pécs vendége volt, ahol magyarul is megjelent regényét, az Imágót mutatta be.[7]

Művei

[szerkesztés]
  • 1992: Сонечка (elbeszélés)
  • 1993: Бедные родственники (elbeszélések)
  • 1996: Медея и ее дети (regény)
  • 1997: Веселые похороны (kisregény)
  • 2001: Казус Кукоцкого (regény)
  • 2002: Девочки (elbeszélések)
  • 2002: Сквозная линия (kisregény)
  • 2003: Искренне Ваш Шурик (regény)
  • 2005: Люди нашего царя (elbeszélések)
  • 2006: Даниэль Штайн, переводчик (regény)
  • 2010: Зелёный шатёр (regény, magyarul Imágó címen jelent meg)
  • 2012: Священный мусор (cikkek, esszék)
  • 2015: Лестница Якова (regény-példázat)
  • 2019: О теле души (elbeszélések)
  • 2020: Бумажный театр: непроза (forgatókönyvek, naplórészletek, emlékiratok, színdarabok)

Magyarra fordított kötetei

[szerkesztés]
Pódiumbeszélgetés Ljudmila Ulickajával a könyvfesztivál megnyitóján (2009. április 24.)
  • Kukockij esetei; ford. V. Gilbert Edit, Goretity József; Európa, Bp., 2003
  • Médea és gyermekei; ford. V. Gilbert Edit, Goretity József; Magvető, Bp., 2003
  • Életművésznők; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2004
  • Vidám temetés; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2005
  • Szonyecska; ford. V. Gilbert Edit; Magvető, Bp., 2006
  • Odaadó hívetek, Surik; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2007
  • Történetek állatokról és emberekről; ford. Kisbali Anna; Magvető, Bp., 2009
  • Daniel Stein, tolmács; ford. Morcsányi Géza; Magvető, Bp., 2009
  • Elsők és utolsók. Válogatott elbeszélések; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2010
  • Imágó. Regény; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2011
  • A mi Urunk népe; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2012
  • Történetek gyerekekről és felnőttekről; ford. Kisbali Anna; Magvető, Bp., 2012
  • Örökbecsű limlom; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2013
  • Jákob lajtorjája; ford. Goretity József; Magvető, Bp., 2016
  • Imágó. Regény; ford. Goretity József; jav. kiad.; Magvető, Bp., 2018
  • Életművésznők; ford. Goretity József; jav. utánny.; Magvető, Bp., 2018
  • Szonyecska; ford. V. Gilbert Edit; jav. utánny.; Magvető, Bp., 2020
  • A lélek testéről; ford. Morcsányi Géza, versford. Kántor Péter; Magvető, Bp., 2020
  • Csak egy pestis; ford. Morcsányi Géza; Magvető, Bp., 2020[8]
  • Az igazi nevem; ford. Kiss Ilona; Magvető, Bp., 2023

Díjak

[szerkesztés]
  • Medici-díj (1996, Franciaország; Szonyecska)
  • Citta di Penne-díj (1998, Olaszország; Médea és gyermekei)
  • Orosz Booker-díj (2002, Oroszország; Kukockij esetei)
  • Az év regénye-díj (2004, Oroszország, Odaadó hívetek, Surik)
  • Nagy Könyv nemzeti irodalmi díj (2007, Oroszország; Daniel Stein, tolmács)
  • Grinzane Cavour-díj (2008, Olaszország; Odaadó hívetek, Surik)
  • Alekszandr Meny-díj (2009, Németország; Daniel Stein, tolmács)
  • Budapest-nagydíj (2009. április)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Vári Erzsébet: Ljudmila Ulickaja. litera.hu irodalmi portál, 2009. március 20. (Hozzáférés: 2009. április 24.)
  2. ↑ Ljudmila Ulickaja életrajza. Magvető Kiadó. [2009. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 24.)
  3. ↑ Улицкую внесли в реестр иноагентов (orosz nyelven). РБК, 2024. március 1. (Hozzáférés: 2024. június 30.)
  4. ↑ Ljudmila Ulickaja jubileumát ünnepli (Ulickaja otmecsajet jubilej) (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2009. április 27.)
  5. ↑ Regéczi Ildikó: Orosz családregény a XX. századból. Élet és Irodalom, 2004. június 11. (Hozzáférés: 2009. április 27.)
  6. ↑ Embertan és irodalom. Eduport, 2004. október 14. (Hozzáférés: 2009. április 27.)[halott link]
  7. ↑ Magyarul is megjelent Ljudmila Ulickaja új könyve, az Imágó. Kultura.hu, 2011. szeptember 15. [2011. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 1.)
  8. ↑ Magvető Kiadó. magveto.hu. (Hozzáférés: 2020. augusztus 30.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Lyudmila Ulitskaya
A Wikimédia Commons tartalmaz Ljudmila Jevgenyjevna Ulickaja témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ljudmila_Jevgenyjevna_Ulickaja&oldid=27252813”